„Fehér zsírkréta – Biela pastelka” nyilvános gyűjtés a vakok és gyengénlátók megsegítésére
A Vakok és Gyengénlátók Szlovákiai Egyesülete 1990-ben alakult meg azzal a céllal, hogy segítse a látássérült emberek életbe való visszatérését. Ez a polgári társulás megalakulása óta minden évben „Fehér zsírkréta” néven országos, nyilvános gyűjtést szervez azon emberek megsegítésére, akik nem könnyű élethelyzetbe kerültek. A gyűjtés célja anyagi támogatást szerezni a látássérült emberek számára, hogy sikeresen tudjanak beilleszkedni a mindennapi életbe. Ebben az évben a gyűjtés szeptember 20-án, pénteken valósul meg immáron 23.alkalommal, melybe a Jedlik Ányos Alapiskola diákjai is aktívan bekapcsolódnak. Az iskola vezetősége ezúton is szeretné felhívni a lakosok figyelmét, hogy akinek módjában áll, segítse ezt a nemes kezdeményezést, hisz minden kis hozzájárulás megkönnyítheti ezeknek az embereknek az amúgy sem könnyű életét. Az önkéntes tanulók egy csoportja pedagógusi kísérettel hivatalosan lepecsételt urnával fogja járni a falut péntek délelőtt és igyekszenek megszólítani a segíteni akaró embereket. A vakok és gyengénlátók nevében előre is köszönik az együttérzést és mindennemű támogatást.